ALIZ tech | Ajándék a dolgozóknak

márc 1, 2022

Különösen óriási kihívásnak éltem meg ezt a projektet, mert olyan embereket kellett rajzolnom, akik számomra ‘megfoghatatlan’ területen nyújtanak kimagasló eredményt.

IT | TECH | DATA

Számtalanszor nekiugrottam már a ‘kódolás’ gondolatának, mert ugyan nagyrészt imádok oktatóvideókból megoldani problémákat, sok esetben nem tudom kibontakoztatni általuk azt, ami a fejemben van… ugyanakkor valahányszor ‘elkezdem’ az alapozást, egyszerűen nem haladok egyről a kettőre.

és ez a lényeg: valahogyan nem áll rá az agyam.

De ‘valaki’ egyszer azt tanácsolta, miután végighallgatta a végtelenszámú lehetséges kimenetelekről szóló, aggodalmakkal teletűzdelt gondolatcunamimat, hogy: „csak csináld! :D” szóval nem tartom kizártnak, hogy valamikor újra nekiveselkedem.

Milyen furcsa nem? Addig teljesen természetesnek vesszük a saját képességeinket, amíg rá nem kényszerülünk, hogy valami tőlünk abszolút távol álló dolgot kezdjünk megtanulni a 0-ról.

Emiatt voltak nem kis félelmeim azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan fogok ábrázolni ugyanis itt most hatványozottan azt éreztem, hogy nem rajzolhatok ‘hülyeséget’.

ENGEM CSAK A KÉPEK ÉRDEKELNEK

OLVASNIVALÓ

Ginny

Head of Content, Csepeli Corp.

VIA

Viát egy ‘lehetőségkeresős’ időszakomban ismertem meg, amit megint nagyon messziről tudnék indítani, de úgy érzem fontos, ezért megpróbálom tömören megfogalmazni az előzményeket.

Egy hirtelen ötlettől vezérelt  ‘Hogyan szerezzük az ügyfeleinket?” előadáson vettem részt, amelyet a Freelancerblog / Freelancerek.hu szervezett és melynek köszönhetően egy kis időre becsatlakozhattam egy olyan bandába, ahol igazán otthon érezhettem magam, nem pedig furának.

Tulajdonképp nekik köszönhető, hogy létezik ez az oldal is és az #eskuvonrajzolo is :]

Via is ennek a közösségnek a tagja, ő is multiérdeklődő:D rá akkor figyeltem fel először, amikor a sok minden között amit csinál megemlítette a művészetterápiát. Ez is egy nagyon érdekes terület, de most nem megyek bele, mert sosem jövök ki.

Aztán telt múlt az idő és kaptam egy levelet melynek a végén ugyan az ő neve szerepelt, de legnagyobb meglepetésemre, mint HR specialist az ALiZnál…

Ez állt a levélben:

„Szia Anna!
Egy céges projekt kapcsán kereslek: szeretnénk az 5+ éve itt dolgozó kollégáknak adni valami kedves, személyes ajándékot és arra gondoltam, tök jó lenne róluk egy-egy aranyos karikatúrát készíteni. Összesen 20 emberről van szó, meglepetés lesz, szóval képeket küldenék róluk és néhány jellemző tulajdonságot, amit esetleg belecsempészhetsz.”

ENGEM CSAK A KÉPEK ÉRDEKELNEK

Az ilyen esetekben mindig felkapcsolódik bennem a ‘vészlámpa’, mert az élő rajzolás során ezeket az információkat pillanatok alatt megszerzem (mesél magáról, rövid idő alatt megismertet az összes létező gesztikulációjával zavarában vagy közvetlenségében), míg képek alapján fenn áll annak a lehetősége, hogy valamit félreviszek, emiatt pedig az illető nem tud azonosulni az elkészült graff’al. EZÉRT! Kértem Viát, hogy a lehető legrészletesebben írja össze nekem mindazt, amit érdemes tudnom az ott dolgozókról. Én pedig a lehető legtökéletesebb, legprecizebb brief-et kaptam VALAHA!

Tartalmazott egy a dolgozókról készült profi fotót, leírta ki mivel foglalkozik, volt mindenkihez egy rövid néhány mondatos jellemzés valamint kaptam még két további szuper finomító információt is:

 

egy ‘MUST HAVE’ és egy ‘NICE TO HAVE’ listát is, melyek alapján sokkal inkább tudtam én magam is kapcsolódni hozzájuk.

A bevezetőmben ‘megfoghatatlanként’ definiáltam őket, ezzel inkább arra próbáltam utalni, hogy miután megláttam a pozikat, és elkezdtem mélyebben kutatni és megérteni, hogy mivel is foglalatoskodnak, egyre tanácstalanabb lettem. Valószínűleg úgy érthetném meg a leginkább azt, hogy mit is csinálnak egészen pontosan, ha lehetőségem lenne huzamosabb időn keresztül követhetni őket a munkahelyükön és figyelhetnék:] kérdezhetnék tőlük, és a saját szavaikkal mondanák el nekem ők miként látják a munkájukat.

Szerintem nehéz fúzionálni úgy dolgokat úgy, hogy amit kitalálsz ne váljon sem sztereotipikussá, sem ‘kliséssé’ s legfőképp bántóvá.

Vannak emberek akik külön tudják választani a munkát önmaguktól. Mások ezt sosem kezelik két különálló egységként. Mások pedig egyszerűen nem kötik munkatársaik orrára a munkán kívüli életüket, hobbikjukat.

Egy fotó alapján ezt nem mindig tudod megítélni, ki milyen típusú. Ha valaki szereti a munkáját, de egyszerűen nincs lehetősége más megvilágításba kerülni, az sokszor kerül számára előnytelen skatulyába. Ha pedig ilyen területen dolgozik, amely szavakkal nehezen átadható, ott hajlamos az ember „rögtönítélni”.

De csak hogy érzékeltessem azt, hogy mire is gondolok, írok egy példát:

 Az egyik kedvenc képem a sorozatból egy szoftverfejlesztőről készült, akihez az alábbi kiegészítő ismertetőt kaptam:

MUST HAVE : magas+sok kutya
NICE TO HAVE: nagyon magas | sok kutyája van | jógázik

FONTOS MEGJEGYEZNEM! Ez most egy nagyon kivonatolt jellemzés az egyikükről, amellyel csupán arra akartam kilyukadni, hogy vannak akik nagyon konkrétan körbehatárolhatóak azzal kapcsolatban, hogy mi is a számukra fontos, míg mások esetében ez nem ennyire konkrét módon megjeleníthető.

(mindamellett, hogy ez a fent említett szoftverfejlesztőről egyébként nagyon kedveseket írt Via 🙂 Egy igazán jó HR-es minden apróságról tud: a kedvenc hobbidról, szokásaidról, jellegzetességeidről, ‘szavajárásodról’, a céljaidról, a motivációidról és minden munkához köthető képességed ellenére az embert látja benned.

Via jellemzéseinek köszönhetően úgy érezhettem, hogy ismerem azokat akiket rajzolok.

Arra is nagyon igyekszem figyelni, hogy habár nem mindenki él olyan ‘izgalmasan illusztrálható’ életet, senki se érezze kevesebbnek magát, amikor megkapja a sajátját. Persze vannak elemek amelyekkel mozgalmasabbá lehet tenni egy képet, mint például a falmászás vagy a trialozás (úristen mekkorát lehet fikázni egy ilyen cangával:DDDD)

De összességében nem ezektől leszünk értékes emberek.

És a sok rizsa után jöjjenek az elkészült képek. Remélem találsz közötte olyat, ami tetszik majd és közben kitalálhatod, hogy vajon mi is lehet a foglalkozásuk ezeknek az embereknek.

Köszönöm Via a lehetőséget! I-MÁD-TAM!!!

aliz tech meseportre dolgozok szollosi anna eskuvonrajzolo | illusztraciok és portrek | szollosianna_hu